Ó M A G Y A R   H A G Y O M Á N Y
MENÜ
 
KEZDŐLAP
 
FACEBOOK

F A C E B O O K  -

 
PROGRAMOK
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
FÉNYKÉPALBUMOK
 
VENDÉGKÖNYV
 
ELÉRHETŐSÉGÜNK
 
LINKAJÁNLÓ
 

 

PADÁNYI VIKTOR

DENTU-MAGYARIA  

RÉSZLET


A betelepülés 

Az évek óta várt idõpont tehát elérkezett.

Árpád azonnal összehívja a törzsek vezéreit, bejelenti a háborút, közli, hogy a balkáni hadmûveleti területen szövetséges bizánci erõkkel együtt a két déli törzs tumánja köti majd le a bolgár fõerõt, s ezzel egyidejûleg a többi öt törzs támadásra bevethetõ ereje megszállja a kárpáti bolgár területeket, a medence északi részét és a Duna-Tisza között elszórt avar telepek vidékét. A kárpátmedencei hadmûveleti területre a törzsek azonnal követik a csapatokat, az elvándorlás elõkészületeit tehát haladéktalanul meg kell kezdeni. A balkáni területen bevetett csapatok már nem is térnek Etelközbe vissza, hanem a hadmûveletek befejezése után az idõközben a Kárpátmedencébe áttelepült törzseikhez vonulnak be. 

A 894 õszén lezajlott törzsszövetségi tanácskozás után azonnal nagy sürgés-forgás támad a törzseknél mindenfelé. Egy 1500-1800 kilométeres vándorút hosszú. Az körülményes és alapos elõkészületet kíván. Az út menetideje az elkerülhetetlen pihenõkkel s folyóátkelésekkel napi 25 kilométeres menetteljesítményt számítva mintegy négy hónap. Ez azt jelenti, hogy a tavaszi esõzések végén – május elején – haladéktalanul indulni kell, mert a megérkezés után legalább egy hónapra van szükség a közeli télre való felkészülésre. Szét kell osztani a legelõket, gondoskodni kell a télre tüzelõanyagról, el kell végezni minden õszi munkát a következõ esztendõre, a törzseknek tehát ha nem akarják éhínségnek kitenni magukat, legkésõbb szeptember közepére rendeltetési helyükre meg kell érkezniök. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a tavaszi talaj felszáradás kezdetén azonnal indulnak. Mivel pedig a vándorlás azt jelenti, hogy egy évi termelés kiesik, minden tárolható élelmiszert tárolni kell a következõ télre is.

Jármûveket kell kijavítani, újakat csináltatni, a csordákat, nyájakat, méneseket össze kell vonni, rideg lovakat, rideg ökröket kell betörni, húst kell konzerválni, lisztet kell elõre beõrölni és már a tél folyamán el kell csomagolni minden nélkülözhetõt és elcsomagolhatót, hogy a tavaszi felkerekedés olyan gyorsan történhessék, amilyen gyorsan csak lehet.

A négy hónapos utazás az utána következõ sürgõs õszi munkák és a kitelelés idejére, tehát egy kerek esztendõre kell, hiszen a sóbeszerzést az új területen meg kell majd elõbb szervezni, márpedig az emberi szervezetnek a levegõ meg a víz után következõ legfontosabb szükséglete a só, amely nélkül tömeges megbetegedés következnék be és félmillió ember egy évi sószükséglete a legnagyobb takarékosság mellett is tízezer métermázsa. Ezt a sómennyiséget Krimbõl meg a vielechkai és bochniai sóbányákból be kell szerezni, dnyeperi és dnyeszteri sóhajókon el kell szállítani és szétosztani a törzsek között. A harcosoknak is rendbe kell hozni a felszerelésüket. Ki kell építeni a hadszervezetet, hiszen ez az elsõ mind a hét törzsre kiterjedõ hadivállalkozása a fiatal törzsszövetségnek.

S mindezt egyetlen tél folyamán. Közel fél milliós tömeg elindítása, négy hónapos mozgatása, hét autonóm törzs egységes irányítása, ellátása, biztosítása, végül elhelyezése akkora feladat, aminek méreteirõl azoknak, akiknek valaminõ meglepetésszerû támadás elõli „menekülésrõl”, gyors és felkészületlen felkerekedésrõl beszélnek, halvány fogalmuk sincs. Félmillió ember közel kétezer kilométeres beszerzési lehetõségek nélküli útnak az éhínségnek, a katasztrófának, a kaosznak és egymás öldöklésének elháríthatatlan veszélye nélkül, csak úgy improvizálva nem indulhat neki. Ez egyszerûen lehetetlen. Meglepõ, hogy Magyarországon egyetlen vezérkari iskolát végzett katona sem akadt, aki efelõl a naív történettudósokat felvilágosította volna.

Mindenesetre 895 tavasza elérkezett és 895 õszén hét magyar törzs elfoglalta kijelölt helyét a Kárpátmedencében, ott éhínség nélkül kitelelt és 896-ban megkezdte mai napig tartó életét. 

Az új ország népe 

Az a naív, lelkes és költõi történetszemlélet, amely õseinket csupa csillogó sisakokkal, ezüstzablákkal, párduckacagányokban és csattos-díszes ruhákban, nemesvérû csótáros paripákon kerecsenmadarakkal vadászgatva képzelte el, természetesen költészet, amely megérdemelte, hogy a történetkutatás realitásának sokkal színtelenebb megállapításai az irodalmi romantika területére szorítsa vissza. Azonban az ennek reakciójából kinövõ „népi-paraszti” szuggesztiókon épült „folklorisztikus” történelemszemlélet, amely viszont csupa primitív, babonás és naív parasztfigurákból állította össze a honfoglaló magyarságot, alig különb az elõbbinél.

Dentu-Magyaria gyorsan rendezõdõ társadalma éppen olyan sokrétû társadalom volt, mint a mai, a maga Pesttõl-Mucsáig, palotától-kunyhóig, gróftól-béresig, tábornoktól közlegényig ívelõ rétegzettségében, csak éppen a dimenziók nem voltak olyan szélsõségesek. Kisebb volt a „Pest”, többet számított a „Mucsa”. Egyszerûbb volt a „palota”, és különb volt a „kunyhó”, „kán”, meg „kál” volt a „gróf” és idegenbõl szerzett rabszolga volt a „béres”, mert a nemzetségben született magyarnak a nemzetség meg a törzs fején kívül nem parancsolt senki és ez így volt katonai szolgálatában is.

Voltak közöttük egyszerû, nyers, faragatlan emberek – és mint mindig és mindenütt, ez volt a zöm – voltak közöttük tudós mágusok, több nyelvet beszélõ tehetséges diplomaták, voltak bátrak és voltak gyávák, voltak tiszták, rendszeretõk és voltak elhanyagoltak és szegények, voltak intelligensek és nehézfejûek, voltak felfuvalkodottak és szerények, fegyelmezettek és garázdák, voltak köztük hõsök és voltak köztük tolvajok is.

Barbárok azonban – nem voltak. Civilizáltak voltak, sokkal civilizáltabbak voltak egyetemes átlagukban, mint a kor Európájának egyetemes átlaga 

Természetesen ezt csak úgy kinyilatkoztatni kétségtelen vagy legalábbis meggyõzõ bizonyítékok nélkül nem túlságosan meggyõzõ s különben nem ez egy primitív fokon álló még „emberáldozatokat” bemutató, minden késõbbit a „felsõbbrendû Európától”, fõleg a németektõl kapó, nomád magyarság álláspontján álló magyar történettudomány képviselõi számára. A honfoglalás elõtti magyarság civilizációs színvonalát tehát úgy, amint azt a kútfõadatok, archeológiai leletek, rokonnépekrõl rendelkezésre álló egykorú leírások, parasztcivilizációnk elemei, összehasonlító folklorisztika, részletes rekonstrukciók és sok-sok egyéb közvetlen és közvetett információt nyújtó lehetõségek adalékainak tömegébõl népüket szeretõ magyar tudósok bámulatos munkával felderítették, be kell mutatnunk, éspedig pontról-pontra, szabatos összehasonlításban az egykorú európai civilizáció színvonalával. [...]

A honfoglalás elõtti magyarság ruházkodásának célszerûségi és esztétikai felsõbbrendûsége felõl a korabeli európai ruházkodás sokkal alacsonyabb célszerûségi és esztétikai és technikai minõségével szemben, aligha van vitatkozni való. Az egész civilizált emberiség a turáni lovascivilizációk csizmáinak, csizmába tûrt nadrágjainak, elölgombolt ujjas kabátjainak, fehérnemûinek, kucsmáinak, öveinek, csattjainak, gombjainak és kesztyûinek utódait vette át, nem a sarukat, tógákat, tunikákat és germán vállkendõket, és a finoman kidolgozott bõr, a selyem és a bársony keletrõl kerültek nyugatra, nem pedig megfordítva. A honfoglaló magyarság könnyen cserélhetõ és mosható fehérnemût viselt a 8. században is. Európa lakosságának legfelsõbb rétege is csak a 12. században kezd fehérnemût használni és az európai ruhaanyag az elõkelõknél is kizárólag primitíven kikészített bõr és durva szövet vagy vászon. Gróf, herceg és báró egyaránt házilag elõállított ruhákban jár, olyan minõségûben, hogy ennél „civilizálatlanabbnak” lenni egyszerûen lehetetlen. 

A honfoglalás elõtti magyarság táplálkozására, a használt tápláló anyagokra az Európában akkor még szinte teljesen ismeretlen fûszerek hosszú sorára igen sok adatunk van. A fõzés változatos és izletes voltát aligha kell hangsúlyoznunk. A középkorban éppúgy, mint napjainkban, nemzetközi hírû magyar fõzésmûvészetet természetesen nem a mieinkhez képest még ma is kezdetleges európai fõzéstõl tanulta el a magyarság. Õsi húspor és tejpor készítésünk, mint modern találmány, majd ezer évvel késõbb válik a nyugati civilizációban ismertté és általánossá. A szegények és gazdagok táplálkozása között természetesen különbség van.

Az étkezés szertartás volt õseinknél, a legegyszerûbbek házánál is. Az ültetésnek megvolt az õsi rendje, az étkezésnek a szabályai. Az étkezéshez minden felnõtt férfi a saját kését használta – minden felnõtt férfinek volt kése és borotvája – s mivel sokat szerepeltek kásás és levesszerû ételek az étrendjükön, kellett használniok kanalat is. Európában még a 17. században is kézzel ettek, a lerágott csontokat az asztal alá dobálták és a falat lenyelhetetlen részét a padlóra köpték az elõkelõ dámák is, például az angol királyi udvarban is. Az étkezés utáni hangos böfögés még a 17. század elején is úgy számított, mint az ételek jóságának dícsérete az elõkelõ házakban. Hogy hogyan étkezhetett a köznép és hogyan étkezhettek a 8.-9. századokban, az olvasó elképzelheti. A mai értelemben vett és ízesített fõzés, fõként az édességek készítése Európában a keresztes háborúk után, a 13. században kezd elterjedni a fõúri házakban, s a keletrõl származó ételek és fûszerek majd csak századokkal késõbb kerülnek be általában elrontott, ügyetlen, legtöbbször felismerhetetlen formában a köznép fõzésébe. Az õsi magyar fûszeres abálást és a különbözõ savanyításokat például az angol háztartásban ma sem ismerik. A táplálkozás minõségében és az étkezés  módjában semmi esetre sem a honfoglalás elõtti magyarság volt a „civilizálatlan” és Európa a „civilizált”, hanem határozottan és vitathatatlanul megfordítva. 

Nem más a helyzet a civilizáltság harmadik kritériuma, a lakás célszerûsége, minõsége és esztétikája területén sem, noha csodálatosképpen éppen ezen a téren nézi le a 19. század történettudománya a „sesshaftig” Európához képest „nomád” magyarságot a legjobban.

Koraközépkori és ókori õseink az európai történettudósok által olyannyira lenézett „nomád sátrait”, amelyeket néhány lelkes magyar tudós összehasonlító kutatásának eredményeibõl és az ezeket a villámsugár fényének tisztaságával és élességével igazoló és kiegészítõ szumír nyelvi információkból ma már pontosan meg lehet rajzolni, az alábbiakban mutatjuk be azzal a köteles megjegyzéssel, hogy néhány – nem sok – jelentéktelenebb részletre vonatkozó hipotézise a leírásnak még konkrét bizonyítást igényel.

 Az õsi magyar ház, amelyet borítóanyagáról, a vert gyapjúról, a kalimról neveztek szabir õseink népiesen „kamliknak”, egy 7-8 méter átmérõjû és a középsõ pontján mintegy 4,5 méter magasságú kupola alakú helyiség volt, az egykorú Európa átlagosan 2,70 x 3,60 méteres alapú és 2,20 méter magasságú sárból tapasztott kamráihoz képest (amelynek kicsi és üveg nélküli szellõzõ és világító lyukait fatörzsbõl hasított deszkadarabokkal zárták le), valósággal terem, amelyet elõre elkészített könnyû alkatrészeibõl egy nap alatt fel lehetett állítani és egy nap alatt le lehetett bontani. A tekintélyes nagyságú épület teljes anyaga súlyban és terjedelemben egyaránt felfért két ökrösszekérre. Szerkezete, egy évezredek alatt tökéletessé vált építéstechnika csodája volt, talajrögzítése könnyûsége ellenére is kibírta az ázsiai óriássíkságok nagy szélnyomását, és szigetelése és ventillációja az 55. szélességi fokig lehetõvé tette használatát. Strukturális alkatrészei a következõk voltak:

a. az istenfa

b. a két oldalborda

c. 24 szarufa és abrincsfák

d. a karim

e. a csicsák, vagy csücsök, vagy sisak, vagy csöcs

f. a két aszkuppu (küszöb)

g. a borító kalim (több darabból)

h. a két kalincs (kulcs?)

i. gamós cövekek és marhabõr szíjazat.

Az „istenfa” egy átlagosan tíz centiméter átmérõjû, négyöles („négyellõs”-nek mondták e sorok írójának szülõfalujában a májusfa „elõírt” hosszúságát), nyílegyenes fiatal fatörzs volt. A „házasodni” akaró legények elsõ ténykedése egy megfelelõ istenfa keresése volt, amit a tavaszi nedvkeringés megindulása elõtt vágtak ki és a nõsülési szándék komolyságának demonstrálására éjszaka leástak a kiválasztott lány szüleinek kamlikja elé. Az istenfának õszig kellett száradnia, akkor aztán simára faragták, sõt esetleg faragványokkal díszítették a felületét.

Az „oldalborda” baltanyél vastagságú öles kemény farudakból készült, úgy, hogy a közepükön keresztül fúrt lyukaknál fogva kettõt-kettõt összeszíjaztak olyképpen, hogy X alakban szétnyithatók legyenek. Az alsó és felsõ végeiken fúrt nyakuknál fogva azután tizenkét ilyen bordafát összeszíjaztak. Az egész összecsukva egy ölelésnyi vastagságú köteget jelentett, harmonikaszerûen széthúzva viszont egy cca. tizenkét méter hosszúságú X-ekbõl álló bordafalat alkotott, amit félkörbe hajtva a másik ugyanilyen oldalbordával illesztettek, a két érintkezési pontnál ajtónyílást hagyva, össze. Az egész egy 24-25 méternyi kerületû kört alkotott, amelynek középpontjában ölnyi mélyre leásva a négyöles istenfa állt.

A „szarufák” szintén baltanyélnyi hosszúságú két öles fiatal surjánok törzsei voltak, amelyeket kivágásuk után nyers állapotban, íj-szerûen, adott görbületre meghajtva és így kikötve szárítottak ki, amelyek így szarv-formájukat megtartották (innen a név, szarufa). A mindkét végükön átfúrt lyukaknál fogva aztán alsó végüket a bordafal felsõ csomópontjaihoz, felsõ végüket pedig a karimhoz szíjazták hozzá egymástól egyenlõ távolságra. A bordafal minden csomópontjához tartozott egy szarufa, összesen 24.

A karimot képzelje el az olvasó egy négyküllõs, vízszintes helyzetû keréknek fent a magasban, amelynek az istenfa jelenti a tengelyét, helye az istenfa felsõ végétõl lefelé mintegy háromnegyed ölnyire lehetett, ahol az istenfába belefúrt facövekkel volt megrögzítve, valószínûleg úgy, hogy a négy küllõje a négy világtáj felé mutatott. Ez a karim a szegényebbeknél fából, a tehetõsebbeknél fémbõl készülhetett. Átmérõje 60-70 cm lehetett, mert a küllõ között egy ember át tudott bújni. A karim kerületéhez voltak hozzászíjazva a szarufák felsõ végei, 8-8, egy-egy küllõnyílásba. Az így kiformálódó félgömb alakú bordázat szarufáit bizonyára több gömbmetszet magasságában abrincsfákkal kapcsolták össze, hogy a szarufák egymástól egyenlõ távolságra legyenek kimerevítve, a köralakú bordafal talajon nyugvó alsó csomópontjait pedig gamós cövekekkel rögzítették az elõzetesen egyenletessé tett talajhoz. Az így létrejött megmozdíthatatlan félgömbvázra feszítették aztán rá a karim borítást úgy, hogy fent a karim belsõ köre fedetlenül maradt, vagyis a karimot fent a karim kerületére tették rá. Így egy égre nézõ kerek nyílás maradt az építmény tetején. Efölé a nyílás fölé került a csicsák, vagy sisak.

A csicsák vagy sisak egy lefelé fordított tölcséralakú készítmény volt, amit az istenfa hegyére húztak rá. Kerülete valamivel nagyobb lehetett a karim kerületénél, és egy arasz magasságban lehetett a karim felett (arasz - eresz). Így beengedte a fényt, kiengedte a füstöt, de nem engedte be az esõt. Anyagának a füstjárás és az esetleges szikrák miatt égetett cserépnek vagy fémnek kellett lennie. A kirgiz gyurtok tetõnyílásának lezárható voltából következtetve nem valószínûtlen, hogy a csicsáknak a karimtól való magassága változtatható volt, sõt vihar esetén teljesen rá is lehetett a karimra ereszteni.

A karim nyílásán keresztül távozott a füst, a karim és környéke tehát állandóan fekete volt. S ebben a tényben esetleg megtaláltuk a „korom” szavunk eredetét is.

Az aszkuppu (küszöb) szó második fele (kuppu), valószínûleg a turáni „kapu” szóval azonos. A küszöb egy többé-kevésbé szabályosra faragott, hosszúkás, ajtóféltõl ajtófélig érõ kõdarab volt, amelyen átlépve lehetett a kamlik belsejébe bejutni és az lehetett a jelentõsége, hogy télen és vihar esetén a „kalincsot” leszorítsa. A kalincs egy, a bejárati nyílás felsõ részéhez hozzávarrt téglalap alakú kalimdarab volt, amelynek alsó széléhez hosszában egy faszegély volt erõsítve, mint a mai iskolai térképeknek. Jó idõben a kalincs erre volt feltekerve. Rossz idõben vagy télen a kalincsot leeresztették, két szélét hozzászíjazták a bejárati nyílás két szegélyéhez, alsó részét pedig behúzták a kamlik belsejébe és rátették az aszkupput.

Ha most még elmondjuk, hogy építés elõtt a szíjazatot beáztatták, s a szíjazat felkötözés után kiszáradva összehúzódott, elõadtuk az õsi magyar ház minden építészeti tartozékát, legfeljebb még azt kell az elmondottakhoz hozzátenni, hogy a kamliknak két elsõ és hátsó bejárata volt, az istenfába fogasok voltak belefúrva, amin fel lehetett menni a tetõig és az istenfa körül éppúgy, mint körbefutva a fal tövében, mintegy 60 cm széles és 10-15 cm magas pelyvával és sárral tapasztott padka volt.

A ház minden szilárd tartozékáról a võlegény gondoskodott, de a kalimot a menyasszony adta. Ezt az esküvõ elõtti hónapok folyamán kalákában, az összes rokon és szomszédasszonyok közremûködésével állították elõ. Az ázsiai turáni fajú népeknél a hozományt ma is kalimnak hívják, csak már nem tudják, miért, mert a kalim neve náluk „gyúrt”.

A fenti felsorolás megadja õseink házának általános szkémáját. Ezek a házak azonban, ha alapszerkezetükben és formájukban azonosak voltak is, anyagukban, minõségükben, kivitelükben és belsõ bútorzatukban a szegényességtõl a gazdag fényûzésig, rang és vagyoni helyzet szerint éppúgy különböztek, mint manapság. A szegények maguk készítette, ügyesebben vagy kevésbé ügyesen elõállított és kaláka segítséggel összehozott, vagy a gazdagok elsõrendû mesterek által, válogatott anyagokból készített kamlikjai között szembetûnõ volt a különbség, ami mindjárt a kamlik szinében megmutatkozott. A szegényebbek olcsó kalimjába ugyanis belekevertek mindenféle színû gyapjút, sõt a ház körül és a szomszédságában összeszedhetõ egyéb szõröket is, ennek színe ennélfogva szürke, s ilyen színû volt a kamlik maga is. A rangosabbak azonban csak fehér gyapjúból csináltattak kalimot, ezeknek a kamlikja tehát fehéren csillogott a napsütésben, minél többet szítta a nap, és verte az esõ, annál inkább. A szegényebbek kamlikja elõtt nem volt a hátaslovak megkötésére való karókon kívül semmi, s a házmögét egy rögtönzött garád, téli szálláson egy náddal fedett verem, meg egy szabad tûzhely jelentette. A tehetõsebbek kamlikja elõtt díszesen faragott kopják várták a vendégek lovait, a ház mögött fedél a szabadtûzhely felett és fürdõsátor, „fürdõcserge”, verem és szolgalakások voltak. A szegényebbek csicsákja cserépbõl, esetleg vasból készült, a gazdagoké rézbõl volt, díszesen kovácsolva, vagy fából rézlapokkal borítva. Az elõkelõk ikerkamlikokat vagy éppen hármas egybeépített kamlikokat építettek, amelyek egymásba nyíló ajtait függönyök választották el és egy vagy három vagy éppen hét lófarkas kopja adta tudtul a rangot a ház elõtt.

Még nagyobb különbségek voltak a kamlik belsõ felszerelésében annak ellenére, hogy legmélyebb alapjaiban és civilizációs minimumában ez is egységes volt.

A fõbejárat és az istenfa közötti tér baloldali fele volt a ház elõkelõ helye, a fogadó, a „szalon”, amelyet a szegényebbeknél gyékény vagy egy darab kalim, tehetõsebbeknél hófehér kivarrott kalimtakaró, elõkelõ embereknél drága szõnyeg borított az istenfát körülvevõ padka tetejétõl csaknem a bejáratig. Az istenfa mögött, a kamlik közepén volt a padkás nyitott tûzhely, amelyet sütésre még a szegényebbek is csak télen használtak. Kultikus hely volt ez, családi szentély. A padkákon az õsök, az „izek”, a családi szellemek szimbólumai, apró szobrocskák voltak, a Gellért-legenda „szkíta bálványai”.

A kamlik fala mentén a fõbejárattól bal felõl bõrzsákokban „buginokban”, „butyor”-okban a család ingóvagyonát, nyílhegyeket, zablákat, kengyeleket, kikészített bõröket,

feldolgozásra váró tisztagyapjút, nem használt ruhákat és tartalék élelmiszereket tartottak, jobbra a bejárattól pedig ülõ- és fekvõhelyül is szolgáló fedeles ládák sorakoztak, a szegényebbeknél egyszerûbbek, a gazdagoknál díszesen faragottak. A ládák sora után az asszonyok és gyermekek fekhelyei következtek. A falon körben különbözõ eszközök voltak felakasztva, edények, cserépholmik, íjak, kardok, pányvák, nyergek, karikásostorok, stb., a gazdagoknál zsákmányolt tárgyak, fémpajzsok, sisakok, drágamívû kardo, arany-ezüst edények. Az elõkelõk kamlikjainak a falai belülrõl könnyû textilanyagokkal voltak bevonva. Zemarkhos, a bizánci császár Isztemi kök-türk khagánhoz küldött követe álmélkodva ír a 6. században az elõkelõ kamlikok fényûzõ belsõ berendezésérõl, amely „a bizánci császári palotába is beillenék”.

A kamlik pontos körben felállított két oldalbordáját a talajhoz hozzárögzítõ cövekeket sátorfának hívták éspedig azért, mert ugyanilyeneket használtak a haditáborozások idején rögtönzött csitárok, sátorok, csótárok lerögzítéséhez is. Kívülrõl befelé ferdén verték õket „kalapáccsal” a földbe és a kamlik lebontásakor a gamó alá feszített rúddal húzgálták ki. A házbontásnak és az alkatrészek elcsomagolásának utolsó mozzanata a földön szanaszét heverõ, kihuzigált sátorfák összeszedése volt, és a mozzanat szólamkincsünkben a mai napig megmaradt.

Az õsmagyar lakás a fényt fejezte ki. Ha valakinek módjában lenne ébren, nyitott szemmel feküdni napimádó õseinek kamlikjában, a hajnalt megelõzõ percek kupolás sötétjében, ha látná, hogyan válik ki a negatív alaktalanságból messze fent a feje fölött elõször egy halvány szürke korong, azután hogy csillan meg a közepén fenn a rúd tetejének fényes fekete kormán a kelõ nap legelsõ sugara, és hogyan kúszik lejjebb-lejjebb az égbenyúló rúdon mint Teniz elsõ vidám köszöntése, és hogyan kezd alakot ölteni minden a nagy félgömbön belül, egyre tisztábban, egyre világosabban, amint az áldott fény kúszik a rúdon lefelé, míg csillogni nem kezdenek a halhatatlan õsök szobrocskái, egyszerre megértené, miért hívták ómagyar õseink a ház tartórúdját – istenfának.

Ilyenek voltak szabir-magyar õseink otthonai Dentu-Magyariában. A szegényeké szegényes, a gazdagoké fényûzõ, a hanyagoké rendetlen, piszkos, a szorgalmasaké tiszta, rendes. Mindenesetre tágas volt, jól szellõzõ, egészséges és világos, még modern követelmények szerint is.

Összehasonlításul most vessünk egy szakszerû pillantást a 8-10. század Európájának lakásviszonyaira. A szemléhez a kitûnõ new-yorki professzornak, Sydney Painternek már idézett munkáját fogjuk használni, amelynek pontos és szemléletesen megrajzolt korképe nagyon szépen megegyezik Godefroid Kurt brüsszeli egyetemi tanárnak a század elején megérdemelt, feltünést keltõ brilliáns munkájával.

A mû részletes lakásleírást a 10.-11. század Európájából ad – Árpád és Könyves Kálmán közti idõ ez nálunk – és a tipikus lovagi, fõnemesi „kastély” leírását adja. A kép tehát több, mint négyszáz évvel késõbbi, a fentiekben nyújtott szabir-magyar képnél és nem a tipikus európai átlaglakást adja – mert ilyen Európában nincs –, hanem csak egy kivételes kisebbség lakáscivilizációját, de a képbõl könnyen kiértékelhetõ, hogy hogyan lakott a kor Európájának 80 százalékát jelentõ paraszt.

A tipikus „lovagvár” és fõnemesi rezidencia a 12. századig két, szorosan egymás mellett fekvõ, igen tágas udvar, amelyeknek négyszögei földhányással vanank körülvéve. A földhányáshoz kitermelt föld helye egy széles és mély árkot képez a két udvar körül, amelyekbe a közeli folyó vizét eresztik bele. A fõudvart egy, az árkon keresztül vert fahíd köti össze az elõudvarral, a körbefutó földsánc tetején, fatörzsekbõl hasított deszkapalánk fut körül. A fõudvarnak a másik udvarba átvezetõ hídbejárattal ellenkezõ végén van egy, a 11. századig általában fatörzsekbõl és hasított deszkákból összerótt zömök, toronyszerû épület. Ez a lovagi rezidencia. Az elõudvaron gazdasági épületek vannak és baj esetén ide húzódnak be a „várkastély” birtokának parasztjai a környezõ sárkunyhókból. Kõépületek csak a 12. században kezdenek megjelenni.

A lovagi kastély rendkívül egyszerû volt, és nagyon kényelmetlen lehetett. Általában két helyiségbõl állt, a csarnokból és a kamrából. Hivatalnokaival, vazallusaival és parasztjaival a lovag a csarnokban intézte az ügyeit. Itt evett kecskebakokon keresztül fektetett deszkákból készült asztalon. A csarnok, amelyet szolgák, fegyveresek, prostituáltak, vendégek és a lovag és családja töltöttek meg, vad összevisszaság színhelye volt általában. Éjjel részben az asztalokon, részben a padlón, itt aludt a cselédség. A kamra az uraságnak és családjának magánhelyisége volt. Magasrangú vendégeit itt szórakoztatta. Éjjel az uraság a felesége és a gyermekei itt aludtak ágyaikban, személyes cselédjeik pedig a földön. A kastélyok nagyon hidegek és huzatosak voltak. Az ablakok vagy nyitottak voltak, vagy pedig deszkákkal voltak takarva. Ha a kastély faépület volt mint ahogy a 13. századig legtöbb az volt – a lovagnak nem volt fûtése. A kõbõl készült kastélyokban lehetett tüzet rakni, mivel azonban kémények csak a 12. század végefelé kezdenek megjelenni, a füst elviselhetetlen lehetett.

Egy összehasoníltást e sorok írója is tesz. Az orosz archeológiai leletek pontosan ugyanilyen rendszerûnek mutatták a hún várkastélyokat azzal a két különbséggel, hogy ott a lakótorony több emeletes és általában kõbõl vagy vályogból épül és egy központi kazánból légfûtése van nemcsak a fõépületnek, hanem a fõudvar kis lakóházainak is. Kr.e. az 5. században. Ezerhétszáz évvel a 12. századi európai civilizáció elõtt.

A „civilizáltság” negyedik, s talán legdöntõbb értékmeghatározója a hygiénia, a tisztaság.

Ha szemügyre vesszük a turáni népek „barbár”, de viszont gondosan borotválkozó világát a testi tisztaság szempontjából, meglepõ adatokra bukkanunk.

Az elsõ mindjárt az, hogy a világ három legfigyelemreméltóbb fürdésrendszere a török fürdõ, a japán fürdõ és a finn szauna, mind – turáni. A koraközépkorban a „szkítha” fürdõ olyan híres volt, hogy Konstantinos Porphyrogenitos bizánci császár hadjáratokra és vadászatokra „szkítha” fürdõcsergét vitetett magával.

Azonfelül, hogy a turáni népek fejlett higiéniája és tisztaságszeretete alól a honfoglalás elõtti magyarság sem valószínû, hogy kivétel lett volna és a felsõbb társadalmi réteg egészen biztosan rendszeresen fürdött, s a honfoglalás elõtti magyar tömegeknek, a köznépnek a tisztálkodási rendszerére íme egy nagyon sokat elmondó adat: a köpülõ felsõ, eltávolítható „kármentõ” részét az idõsebbek még századunkban is úgy hívták: szita. Ez egy dongákból összeabroncsozott készség volt (mint ahogy ilyen volt a köpülõ maga is), amelynek a fenekébe számtalan lyuk volt fúrva, középen egy nagyobb, ezen keresztül járt le és fel a köpülõ nyele, amely mozgás közben tejfelt rángatott fel a felsõrészbe, ahonnan aztán a tejfel a lyukakon keresztül visszacsurgott a köpülõbe. Igen sok házban volt még akkoriban egy fogantyús faedény, amelynek szintén lyukakkal ellátott feneke volt. Tele lehetett meríteni vízzel, s a víz a lyukakon keresztül sugarakban folyt ki. Tisztálkodásra használták – egy õsi zuhanyzó volt – és ezt is úgy hívták az öregek: „szita”.

Szigorú hagyomány szerint pénteken este nem volt szabad látogatásokat eszközölni. Aki valami ügyes-bajos dolgában pénteken elment valahova és naplemente után is ottfelejtette magát, annak vöröshagymát nyomtak a markába, vagy távozásakor vöröshagymát dobtak utána.

Péntek este a legények udvarlás helyett „lesbe” jártak. Ez abból állt, hogy a házat megkerülve hátul a kertbe másztak be és alkalmas rejtekhelyen a kertet az udvartól elválasztó kerítés tövében vagy bokor alatt vagy fáramászva meghúzódtak, természetesen lányos házak kertjében. Péntek este volt ugyanis a tisztálkodás hagyományos ideje mindenütt, a hideg idõt kivéve a ház mögött az udvaron folyt teknõ vagy dézsa körül úgy, hogy a tisztálkodó leszappanozta magát és a „szitával” zuhanyozott az esti sötétség védelme alatt.

Ezek a gyermekkori apróságok egyszerre csodálatos összefüggést kaptak egymással és a szita-szita péntekkel, mikor e sorok írója szumír nyelvi tanulmányai során néhány évvel ezelõtt belebotlott J. D. Prince szakkörökben jól ismert és megbecsült „Material for a Sumerian Lexicon” c. munkájában a „szita” szóba, amelynek transliterálása pontosan a magyar „szita”, jelentése azonban „vízcsorgató edény”. A szó szumir etimológiája „eszi”, ami „csöpögõ vizet” jelent és a mûveltetõ, igésítõ gyök „tu”. „Eszi-tu” – esõ csinál  –, modern kifejezéssel „zuhanyoz”.

Ha a „szita, szita péntek” valóban õsi népi szövegmaradvány, mint ahogy minden jel szerint tényleg az, akkor a honfoglaláskori magyarság rendszeres heti fürdési napja a péntek volt és a „szita, szita péntek” szöveg és játék a pénteki fürdõzést és leskelõdést, az ebbõl kibontakozó udvarlást (csütörtök) s végül a házasságot (pap-szerda) adja elõ pogánykori irodalmunknak egyetlen fennmaradt naiv drámájában.

 

Bujj, bujj zöld ág,

Zöld levelekbe,

Nyitva van az arany kapu,

Csak bujjál be rajta.

Nyisd ki rózsám kapudat,

Hagy kerüljem házadat,

Szita, szita pétek,

Szerelem csütörtök,

Pap szerda.

 

A civilizált sesshaftgi és felsõbbrendû Európa lakóinak messze túlnyomó zöme ezekben a századokban hosszú hajat és szakállt viselt, az olló és a borotva a mediterrán sávoktól északra ritkaság. Fehérnemût nem hordanak, tehát nincs mit hetenként váltani, fürdeni a legelõkelõbbek kivételével télen soha, s nyáron is csak alkalomszerûen fürdenek, a koraközépkori egyház, mint erkölcstelen, bûnre vivõ alkalmat, egyébként is kárhoztatja a fürdést, különösen meztelenül. Fürdõk, sem közfürdõk, sem magán fürdõk nincsenek Európában még az újkor elsõ századaiban sem, nem még a középkor elején. A földrész lakosságának 90 százalékát jelentõ szegény nép alváshoz még le sem vetkõzik. [...]

A kor ridegen,de becsületesen megrajzolt képében az a fontos, hogy az olvasó ne elszigetelten, nanem egymás mellé állítva lássa az európai felsõbbrendûség és civilizáltság meg a turáni alacsonyrendûség és civilizálatlanság sunyi „történettudományos” legendáit… 

........................................................................................................................

Szeptember végére a törzsek rendben szétoszlanak kijelölt területükre. A törzsi gyepüket közös megegyezéssel kijelölik, a törzsi területet nyilat húzva szétosztják a nemzetségek egymás között, igazságosan és gondosan szétbirtokolva a legfontosabbat, a lótartáshoz nélkülözhetetlen nedves réteket, az „aszó”-kat, és a folyók, patakok partjain napok alatt kerek félgömbök tízezrei nõnek ki az áldott földbõl.

Aztán vágni kezdik a kövér õszi másodfüvet, gyûjteni kezdik mindenfelé a tüzelõt a közeledõ télre. A házak körül füzérekben szárad a gomba meg a vadgyümölcs, az otthonok belsejében fokozatosan a szokott helyre kerül minden. Asszony, férfi, gyermek boldogat nyújtózik az öthónapos törõdés után a megszokott fekhelyeken és a szeptembervégi tiszta hajnalokon megcsillan a kupolák sötétjébe nyúló istenfák felsõ végén a mindennap újra feltámadó Teniz vidám és bíztató jóreggeltje.

Magyarország története elindul.

 

 

 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
NÉVTÁR
 
MAGYAR KONYHA
 
GYERMEKSAROK
 
ISMERETTERJESZTÉS
 
VERS
 
PRÓZA
 

Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints    *****    Blog, Videojátékok, Szórakozás, Technika! Call of Duty: WWII és sok más!    *****    Légy te is egy Új Márka Elsõ tagjai között ahol Azonnali 28%haszonhoz juthatsz!Részletek:huncalifeandme@gmail.com    *****    Nyerj akár 1 millió forint értékû bitcoint. A játék ingyenes.    *****    Tudtátok, hogy a Csiga-biga gyerekdalban eredetileg szó sincs tûzrõl?    *****    LEGYÉL FARMASI TANÁCSADÓ VAGY VEZETÕ! OTTHONI MUNKA, MAGAS KERESETI LEHETÕSÉGGEL! HA MOST CSATLAKOZOL, MÉG NYERHETSZ IS!    *****    Mi mennyi 2018 - Árak, változások 2018 - minimálbér, családi pótlék, adókedvezmények 2018    *****    Légy te is a Farmasi csapaom tagja!!!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    A Dynasty és a TVD 8.évadából megismert színésznõ, Nathalie Kelley elsõ hazai rajongói lapja. KATT! KATT! KATT!    *****    WISE-VOGUE | SZISSZ ÉS KLAU BEAUTY-FASHION BLOGJA TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA // WISE-VOGUE    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    Karácsonyra AJÁNDÉKOZZ szeretteidnek, barátaidnak SZEMÉLYRE SZÓLÓ HOROSZKÓP ELEMZÉST 3 ÉVES ELÕREJELZÉSSEL!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Születési horoszkóp + 3 év elõrejelzés + Felszálló holdcsomópont,Chiron, Lilith 2000 Ft. + ingyenes konzultáció. Most!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok