-  F A C E B O O K  -

4. A magyar királylista[xxi]

A magyar Árpádok (907-1301) uralkodóháza nemcsak a legendás, de történetileg kétségkívül létezett Árpádtól (+907), hanem különösen az úgyszintén legendás és történelmileg valós Atilla hun nagykirálytól vezeti le származását. Későbbi krónikások e fiú-apa-származást biblikus alapokon először Hunor ősapáig, majd onnét a bibliai Japhetig, Noé fiáig folytatták.

       Feltételezem, hogy legtöbb Olvasóm számára e királylista ismeretlen. A számomra ismert másodlagos szakirodalomban említés sem esik róla. (Vajon miért?) A szövegbéli listában előforduló, ezután következő elemző megjegyzések jobb megértése kedvéért - ahogy azokat Kálti is tartalmazza - szeretném visszaadni, amelyek során Atilla apjáig tekintem át a genealógiai adatokat. (Atilla őseinek nevei Hunorig és Jáfetig a késői fantázia szüleményei lennének.)[xxii] A lista Álmossal, a honfoglaló Árpád apjával kezdődik:

„Álmos, Ügyek fia, ez Ed fia, ez Csaba fia, ez Atilla fia, ez Bendeguz fia, ez pedig (…)” /Kálti 25, fej. S. 95 f./

Jordanes szerint /Getica, 35, 180; 49, 257/ Atilla apját nem Bendeguznak, hanem Mundzuknak nevezték.

       Megkülönböztetendő Atilla őseit Kálti nemcsak említi őket, de életükről is szolgál adatokkal. Árpád nagyapját és apját bizánci források is említik. Ezek mind a királylista e részének történetiségéről beszélnek. Atillának közismerten sok fia volt, Kálti szerint /20, S. 91/ akár hatvan /vö. Thierry-vel is/! Az Árpádok származásukat Atilla fiára, Csabára vezetik vissza, aki „Atilla törvényes fia volt Honorius görög császár leányától /Kálti 22, S. 93/ született volna.[xxiii]” Honorius valójában nyugatrómai császár volt és 395-től 423-ig uralkodott.

       A „krimhildi” (nedaoi) csata[xxiv] után Csaba 15.000 hunnal valószínűleg nagyapjához, később „Szkítiába” vonult. Csaba a magyar mondavilág hőse. Neve sok régi történetben él tovább. Kálti /22, S. 93/ azonban kellemetlen dologról tudósít:

„Amikor Csaba Szkítiába vonult és mindenütt anyja nemes származásával kérkedett, a hun előkelők megvetették őt és azt mondták neki, hogy nem lehet a szkíta nagykirály igazi fia, hanem csak egy idegen országbeli jöttmenté. Emiatt Szkítiában nem tudott magának asszonyt szerezni, hanem Korazmiából kellett egyet hoznia.”

Mindez arra utalhat, Csaba királyfi csak állította, hogy a hun nagykirály fia lett volna.

Kálti szerint /22, S. 93/ Csabának két fia volt, Edemen és Ed. Edemennel kapcsolatban a krónikás úgy tudja, hogy a honfoglalás még élt:

„Amikor a magyarok másodszor is visszatértek Pannoniába, Edemen apjának és anyjának sok rokonát hozta magával.” /ebd./

Már csak biológiai okoknál fogva sem lehet szó itt Árpád honfoglalásáról. E „második visszatérés” 568-ban vagy már korábban be kellett következzen. Emellett szól az is, hogy Ed, Edemen fivére Kálti szerint Árpád ükapja volt![xxv] Amint Kálti hangsúlyozta, a magyar Aba nemzetség Edementől vezette le származását. Edről, Csaba második fiáról így nyilatkozik a Krónika: „Ennek ellenére Ed apjánál maradt vissza Szkítiában” /ebd./. Csaba ekkor eszerint még élt.

       Ügyek, Ed fia más krónikák szerint Enesét, Önedbelia kazár törzsfő leányát vette volna nőül. /Csuday 48/. Kálti erről nem tesz említést.

       Így válik érthetővé az a fontos szerep, hogy Előd, a fia részt vett a kazár szövetségben. Előd nyilvánvalóan azonos Levedivel, akit VII. Konstantin /De adm. imp. 38, S. 170 f./ a magyarok /„Turkoi”/ „vajdájaként” (fejedelem) nevezett meg. Levedi után kapta a Don vidéki magyarok lakta ország a „Levédia” elnevezést /ebd./.

       Álmos - Káltinál Almus, - Előd fiának élete a magyar Képes Krónikában részletesen olvasható, amelynek természetfeletti legendáit itt nem tekinthetjük át. Ezzel együtt történelmi személy volt. VII. Konstantin Almutzis néven nevezte őt /ebd./, a turkok vezérének írta, aki népét a besenyő nyomás alatt Levédiából az Etelközbe, majd később még nyugatabbra vezette. Kálti szerint /28, S. 97/ még Erdélyben „megölték” - „és nem mehetett be Pannóniába”. Kálti nem nevezte meg az évszámot; így a szokványos történészek felette különös vitákat folytatnak arról, hogy mindez mikor is történhetett meg.

       Mint minden sztyeppei népnél - amint bemutattam, a magyarok magukat ilyennek tekintik - a magyaroknál is fennállt a kettős vezetés. Amint iszlám, bizánci és keleti frank forrásokból kiderül, szakrális fejedelemként a „kende” uralkodott. A honfoglalás idején Kurszán ( a keleti frank forrásokban Carzan vagy Cuzan) gyakorolta e jogkört, aki 904-ben halt meg. Egy fegyverszünetet követően a bajorok vendégségbe hívták és ekkor kíséretével együtt alattomosan meggyilkolták /vö. Dienes 27; Makkay 17/. Kálti nem tesz említést Kurszánról. Minden magyar történész egybehangzó véleménye szerint ezt követően nem volt többé „kende” a magyaroknál. Magam más véleményen vagyok: VII. Konstantin /40/ adatai a turkok uralmi rendjéről a X. század közepén erősen e felvetés ellen szólnak. Még akkor is két fejedelem uralkodott, a „harmadik fejedelem” a „karcsa”, a legfőbb bíró volt.

       Álmos rangban második uralkodó volt: „gyula”. „Megölése” után fia, Árpád követte e rangban. Róluk VII. Konstantin részletesen írt. Kálti Márk, a Képes Krónika szerzője, hasonlóan a többi magyar krónikáshoz szuperlatívuszokban áradozik, mihelyst Árpádra kerül a szó. Néhány szemelvény:

„De Árpád tülkét a Duna vizével töltötte meg és minden magyarok előtt a mindenható Istenhez könyörgött a tülök felett. Az Úr e Földet örökre szívesen átengedi neki. Amint imáját befejezte, minden magyar háromszor kiáltott fel: Isten, Isten, Isten! Ez az eredete a régi szokásnak, amely a magyarok közt ma is él.” / Kálti 28, S. 98/

Mindez Árpád válasza volt egyik követének tudósítására Pannónia szépségeiről. Árpád a támadás mellett határozott és legyőzte Pannónia hercegeit, akiket Kálti nem, de Anonymus név szerint is megemlít:

„Az Úr hát Pannóniát újra a magyarok örökébe adta; aminthogy Mózes idejében Siont, az amoriták királyainak földjét és az egész Kánaánt Izrael gyermekeinek is örökül adta. Így most Árpád vezér az, aki Szkítiában magas méltóságot birtokolt, - mivelhogy szkíta jog és törvény szerint  nemének szokása volt, hogy ő minden ütközetben az elöl haladók előtt menjen és visszavonuláskor utolsónak hagyja el a csatateret -, emiatt lépett ő (így mondják) Pannóniába is elsőként hadurai élén.” / Kálti 28, S. 99/

Árpád minden történész egyöntetű álláspontja szerint 907-ben halt meg. (Pontos, megfogható forrásmellékletet ezen évszámhoz mindeddig még nem találtam. Azt nyilvánvalóan a keleti frank évkönyvek híradásai nyomán számították ki.) Szobrát a budapesti Hősök terén az 1896-os millenniumi évben leplezték le.

       A Képes Krónika - Atilla kivételével - Árpáddal és elődeivel kapcsolatos évszámokat nem tartalmaz. Ennek ellenére mégis lehetséges ún. relatív időrend felállítása. Abból indulok ki, hogy Csaba apja halálának idején legalább 18 éves volt. Ennek utódai legkésőbb mindenkori apjuk 25. életévében világra jöttek. Ebből a következő születési időpontok adódnak:

       435     Csaba                           510      Előd

       460     Ed                                535      Álmos

       485     Ügyek                           560      Árpád

Felette nagylelkűen számoltam. Árpád a honfoglalás idején 40 évesnél idősebb lehetett. A magyar királylistával azonban a legnagyobb jóindulattal sem lehet 450 évet áthidalni Atilla halála és a magyar honfoglalás között. Emiatt aztán minden szokványos történész e lista elhagyását részesíti előnyben. Mindezzel a királylista megerősíti, hogy a honfoglalás itt felhozott keltezései Káltinál nem „elírások” voltak. Mindazonáltal az ősgeszta szerzője bizonyosan tisztában volt a ténnyel, hogy Atilla és Árpád között csak öt nemzedék élt!

       Kritikusok kifogásolhatják, hogy Csaba, Ed és Ügyek történeti létezése nincs bizonyítva, mivel a magyarországi forrásokon kívül nem említik őket. Ez természetesen nem bizonyíték a nemlétükre. Ha például VII. Konstantin titkos történelme elveszett volna, Árpádról csak annyit tudhatnánk, amennyit róla a magyar krónikák feljegyeztek. Létezése tehát ugyanazon érvvel kétségbe vonható. Hanem amikor Csaba alakját kellett volna kitalálni, ez nem mond ellent időrendi felvetésemnek. Az ősgeszta szerzője mindenesetre tisztában volt azzal, hogy Atilla csak hat nemzedékkel és kb. 150 évvel élt és uralkodott Árpád előtt.

5. Az Árpádok

Árpád leszármazottait Árpádoknak nevezik. A szokványos időszámítás szerint I. Szent Istvánt 1000 vagy 1001 karácsonyán (ez az évszám is vitatott) első magyar királyként koronázták meg. Kálti részletesen tudósított e királyról és utódairól a XIV. századig, de elődeiről csak röviden. Eszerint I. Szent István Géza fia volt, ez meg Taksonyé. Taksony Zsolt fia volt, aki Árpád egyik fia /54, S. 110 f., 63, S. 116 f./ Magyar történészek /pl. Csuday 77 ff./ a magyar krónikákból az alábbi királylistát állították fel:

       907-947  Zsolt                             972-  997  Géza

       947-972  Taksony                       997-1038  I. Szent István

       E királylista a legtöbb modern kézikönyvben megtalálható /pl. Matz 281/. Zsolt uralkodását csak Anonymus említi /1998, 25 ff./. Ezt követően Árpád halála után (907) annak legfiatalabb fia, Zsolt lett az utód. Kormányzóként Lehelt, Bulcsút és Botondot, a hadvezéreket iktatták be. Ezen kívül a krónikás nem sok mást tudott Zsoltról. Ménmarót hazai uralkodó leányát vette el és halála előtt egy évvel visszavonult. Anonymus rendelkezésemre álló kivonatában évszámot nem közöl.

       Kálti nem tudósít semmit arról, hogy Zsolt bármikor uralkodóként apja örökébe lépett. Tartalmaz viszont egy valamennyire figyelemreméltó passzust „Zoltánról”, a „szent király” István dédapjáról, mégpedig hadjáratának leírásával kapcsolatban, amelyet „Kean, a bulgárok és szlávok fejedelme” ellen Erdélyben vezetett:

„Elhozta magával egyik dédapját is, akit Zoltánnak neveztek, és aki később az erdőelvi országokat örökül hátrahagyta, ezért szokásosan ma úgy mondják: Erdőelvi Zoltán. Ő nagyon idős ember volt, aki a szent király idejéig élt.” / Kálti 66, S. 121/

Ebben Zsoltról lehet szó, aki apja halála után nem király, hanem Erdély fejedelme lett. Ez követhetőnek is látszik. Miért kellett éppen Árpád legkisebb fiának uralkodóvá válnia, miközben fivérei láthatóan életben voltak? (A VII. Konstantintól idézett passzus szerint ő már 548 előtt meghalt. E kérdés központi feltételezésemnek csak oldalszálaként tűnik fel.)[xxvi]

       Más híradások szerint ezt követően Szabolcs, Árpád unokája vagy unokaöccse jutott volna uralomra /Dienes 88/. Erről azonban semmi továbbit nem tudunk, azt sem, meddig uralkodhatott. Elképzelhető, hogy csak kormányzó volt. Kálti a „hétmagyar” között másodikként említ egy Zaboleh (Szabolcs) nevűt. A bemutatásból azonban nem kivehető, hogy Árpád utóda lett volna.

       VII. Konstantin (948-ban) tárgyalásokat folytathatott Tormással, Árpád dédunokájával és Bulcsúval, a magyarok legfőbb bírájával, miáltal ez maga volt a lehetőség a magyarok (turkok) történetéről és jelenéről képet alkotni. Titkos történetében, a De administrando imperio-ban /40, S. 196 f./ Árpád közvetlen leszármazottaival beszélhetett:

„Árpád, a 'turkok' királya (Tarchon) négy fiat nemzett: elsőként Tarkatzust, másodikként Ielechet, harmadikként Iutzotast, negyedikként Zaltast. Tarkatzusnak, Árpád legidősebb fiának egy fia, Tebelis volt, a második, Ielechnek egy fia volt, Ezelech, a harmadik Iutzotasnak egy fia volt, Phalitzis, aki most király, a negyedik Zaltasnak egy fia volt, Taxis. Árpád minden fia meghalt, unokái azonban, Phalis és Tasis éppúgy ezek mint unokatestvére Taxis élnek még. Tebelis meghalt; fia Termatzis Bultzussal, a 'turkok' harmadik királyával és karcsával együtt most barátként jött elénk.” /Fordítás a görög eredetiből; vö. De adm. imp. (1967) 178 f., (1995) 196 f./

E tudósításoknak nagy hitel jár kortárs forrásként és a szavahihető szereplők miatt. Dienes /88/ a korai Árpádok leszármazásait táblázatba szerkesztve szemlélteti, ahol a (valószínű) magyar neveket is megadja. Az alábbi családfát görög és magyar nevekkel közlöm:

       Szó nem lehet róla, hogy Zsolt (Zaltas) bármikor is magyar király (nagyfejedelem) lett volna (VII. Konstantin szerint 548 előtt meghalt!). Dienes éppen emiatt - indokolhatóság híján - hagyta ki Zsoltot a királylistáról és Konstantint követve Árpád unokáját, Palitzis/Fajszot fogadta el uralkodóként (nagyfejedelemként), aki 955-ig uralkodhatott. Mindez azt jelenti, egyéb más adat híján örökre tisztázatlan marad, hogy Árpád és Fajsz között ki vezette ténylegesen a magyarokat.

       A mai magyar történészek ezzel kapcsolatban átmeneti megoldást javasolnak. Az előttem lévő Képes Krónika kiegészítve a következő időrendet adja:

       890 - 907  Árpád               950 - 970  Taksony

       907 - 945  Solt                  970 - 997  Geisa

       945 - 950  Fajysz              997 - 1038  István             /Kálti 305/

Ugyanezt a sorrendet tükrözi az a királylista, amelyet magyar történészek a világhálóra feltettek, csak éppen az abszolút évszámok tekintetében óvatosabbak:

       895 - 907  Árpád                   948 - 972    Taksony

       907 - 94?  Solt (Solta)           972 - 997    Géza

       cca. 948   Fajsz                    997 - 1038  Vajk (István)

Minden írott forrás egybehangzóan tudósít arról, hogy Taksony, Zsolt fia és Árpád unokája magyar király (nagyfejedelem) volt. Egyedül az évszámok tisztázatlanok. Dienes /88/ szerint 955 (?)-től uralkodott. Kálti /62, S. 116/ csak annyit tett hozzá:

„Megmondtuk, hogy a magyarok hadvezéreik és királyaik (fejedelmeik) vezetésével ilyen és ehhez hasonló hadjáratokat Taksony idejéig vezettek.”

Taksony Géza fiáról, aki a kereszténységbe való átmenetet képviselte és természetesen az első magyar királyról, I. Szent Istvánról ezt követően Kálti igen részletesen beszámol.

Az idézett rész kiemelve (nagyítható).   A "P" iniciáléban Szent István uralkodói díszben (Képes Krónika, 38.oldal)

       Szent István kétségkívül az Árpádot követő negyedik nemzedékhez tartozott. Továbbfűzve eddigi eljárásomat, 685-ben vagy valamivel később kellett megszületnie (Zsolt Árpád legkisebb fia volt). A szokványos kézikönyvekben megírják, hogy 975 körül született /pl. Matz 281/. Újabb csodálkozásomra a magyar Képes Krónika I. Szent István születési évét pontosan megnevezte:

„Taksony (Toxun) nemzette azután Gézát (Geisa) és Mihályt (Michael). Mihály viszont Szár Lászlót és Vászolyt (Vazul), miközben Géza - isteni jóslattól intve - az Úr születésének 699. évében - amint az a megboldogult István király legendájában írva van - Sarolt nevű asszonyától, az erdélyi Gyula leányától Szent István királyt kapta.” /63, S. 116/

(Az évszám helyesen: 969. A szerk. [xxvii] )

Kálti Márk 1358-ban fentiekkel egy ómagyar krónikából idézett, amely Szent István születését a VII. század végére teszi - úgy 276 évvel korábbra! Már maga a keltezés is határozottan mutatja, hogy szó sem lehet a krónikás hibájának az esetet betudni, mivel a honfoglalást (is) a VI. és VII. századba helyezte! Az ugyanebben a krónikában található nemzetségi leszármazás még tovább alaposan rámutat, hogy az Álmos és Árpád vezette honfoglalás nem 677-ben, hanem 600-ban kezdődött.

       Kálti egyértelmű keltezései feleslegessé tesznek további összegzéseket. Kálti számára 1358-ban természetesen az „új időszámítás” volt ismert, és művében további hasonlóság, ahogy a kései Árpádokról szól.  Még nagyobbra tartom Őt a régi krónikák keltezéseinek megőrzésére vett bátorsága miatt. Át is számolhatta volna azokat!

6. Kitérő Bulcsú és Vérbulcsú okán

Kétségkívül jól elgondoltan, de szinte források nélkül igyekezett Volker Friedrich /2001, 51 f., 68 f./ a magyar kitalált középkor kérdését vitatni. Számára a magyar hadvezér, a „történetileg hiteles” Bulcsú, akit a lechfeldi mészárlás után (955) valószínűen I. Ottó német király parancsára végeztettek ki, szolgál, mint akinek mindent a nyakába lehet varrni. Friedrich azonosította őt egy bizánci forrásban megnevezett „Bulchu” vagy „Vultsus” személlyel, éppúgy mint Vérbulcsú vezérrel, aki részt vehetett Árpád honfoglalásában a felső hadvezetés tagjaként.

       Innét Friedrich igen messzemutató következtetéseket vont le. Kézai Simon krónikájában utalást talált, miszerint Vérbulcsú nagyapját

„a krimhildi csatában megölték a németek. Mivelhogy ő ezt mind igen jól tudta, bosszút esküdött ellenük, sok németet nyárson sütött meg és oly kegyetlenséggel tombolva tört rájuk, hogy akár a vérüket is megitta volna, mint a bort.” /ebd., 51/

Kálti /33, S. 103/ egyébként megnevezett egy „Vérbulcsút”, mint Árpád vezérét. Itt egyáltalán nincs szó róla, hogy ennek nagyapja germánokat öldösött volna, csak arról, hogy a nemesekhez tartozó vezér volt, aki a Balaton környékén telepedett meg.

       Friedrich /51 f./ úgy vélte továbbá, hogy az időpontot és a csata helyszínét „nemcsak Kézai de még a Bécsi Krónika említette.” A Bécsi Krónika (Wiener Chronicon) Kálti Képes Krónikájának másik neve. Utóbb a csata idejét helyesen keltezte. Az közvetlenül Atilla halála után történt /18, S. 91/; továbbá nyilvánvalóan azonos a Jordanes által említett nedaoi csatával (454).

       A „Krimhild” név egyénként még nem szerepel Anonymus krónikájában; az csak az 1200 táján keletkezett Niebelung énekek nyilvánvaló hatása a Kézai Krónikára és Kálti Képes Krónikájára. Magam e mondai hagyomány létezését megkérdőjelezem.[xxviii]

       Friedrich feltevése szerint a 955-ben felakasztott Bulcsú nagyapja 456-ban esett el, kereken 500 évvel korábban. (Friedrich ugyan 504 évről beszélt, mivel ő a „krimhildi csatát” indoklás nélkül 541/542-re, Atilla halálánál is korábbra helyezte.) Amikor Friedrich maga is rájött, hogy ekkora „időlyukat” még Illig kitalált középkor feltevésének segítségével sem tud összhangba hozni, így ír:

„Valószínűbb, hogy Bulcsú dédunokája vagy ükunokája lehetett a megölt ősnek.”

Már Friedrich efféle fejtegetései mutatják, hogy itt csak feltételezésekről van szó. A kérdést amúgy érdekesnek találván megkíséreltem a számomra ismert forrásokat Bulcsú és Vérbulcsú tekintetében közelebbről is elemezni. Anonymus krónikájában Árpád három hadvezérét említik, akik tevékenyen részt vettek a pannoniai kisfejedelmek feletti győzelmekben:

       Lél, Tas fia,

       Bulcsú, Bogát fia, (és)

       Botond, Kölpény fia /Anonymus 1998, 29/.

Ugyane krónika szerint e három hadvezér Árpád halála után annak fiatal fia, Zsolt kormányzói[xxix] lettek. /ebd., 35 f./. Lél és Bulcsú „hadjáratokat” (valójában rablóhadjáratokat)[xxx] is vezettek Itáliába és Németországba. Már csak időrendi oknál fogva sem lehet ez a Bulcsú az állítólag 955-ben felakasztott Bulcsúval azonos. Árpád halála idején (907) 40 év körüli lehetett, így 955 táján 90. születésnapjához közelített volna. Már ez kizárja részvételét a lechfeldi csatában. Semmilyen kortárs forrás ilyet nem állít. Widukind a „Szász történeteiben” /III. 48/ csak arról szólt, hogy a lechfeldi csata után a „magyarok népének” három hadvezérét Heinrich herceg, I. Ottó bátyja elé vezettek, aki kivégeztette őket. Neveket nem említett.

       Anonymus /1998. 26/ tudósítása szerint Lél és Bulcsú még Zsolt uralkodása alatt az Inn mellett vereséget szenvedett a bajoroktól és az alemannoktól, és mindketten a csatatéren maradtak. Kálti /60, S. 112/ részletesen beszámol az esetről. Ezután I. Konrád német király (911-918) „Leel” és „Bulchu” fejét vetette. Nyomatékosan jelzi, hogy mindez a „18. évben” történt. Csak Árpád honfoglalásának 18. évét vélem ebben érteni, vagyis a 914. évet. A német történeti munkákban is „alkalomszerű” (értsd: véletlen - megjegyzés a fordítótól) német győzelemről van szó a magyarok ellen I. Konrád idejében /pl. Gebhardt I. 261/. E keltezés nézetem szerint a tényekkel összhangban áll még akkor is, ha későbbi történészek - akiket Friedrich említett - valami mást állítanának.

       VII. Konstantin /De adm. imp. 40, S. 178 f./ arról ír, Termatzus (Tormás), Árpád unokája Bultzus (Bulcsú), a Kál fiának társaságában „barátként” Bizáncba érkezett.  Mindez 548 körül történt. Ez a „Bultzus” több oknál fogva sem lehet azonos a hadvezér Bulcsúval:

•          Időrendi okok miatt: Bulchu Árpád harcostársa volt, Bultzus viszont nagyapjának kísérője!

•          Bulchu Bogát fia volt, míg Bultzus Kál fia.

•          Bultzus a legfőbb magyar bíró, a karcsa öröklődő hivatalát gyakorolta. VII. Konstantin a magyar birodalom harmadik méltóságának nevezte („Archon”). Szóba sem jöhet, hogy hadvezér lett volna.

Fel nem tudom fogni, hogy mindezek ellenére szokványos történészek /pl. Makkay 20/ a tárgy megalapozása helyett ismételten „Bultzus” és „Bulchu” azonosításán (értsd: összemosásán - megjegyzés a fordítótól) fáradoznak. Moravcsik /II. 107/ VII. Konstantinra hivatkozva „Bultzus”-t mint „magyar hadvezért (948 körül)” azonosítja, habár a forrásban minderről egy szó sincs!

       Ami Vérbulcsút (Werbulchu) illeti, már kétségesnek látszik az is, hogy e néven vezér egyáltalán létezett. Anonymus Árpád honfoglalása idején Vérbulcsú nevű vezérről egyáltalán nem hallott. A „hétmagyar”, a hét vezér nála: Árpád, Előd, Töhötöm, Kündü, Tas, Bogát és Ond /Kálti 277 f., Anm. 118/. Csak a későbbi krónikákban nevezik őket Árpád, Szabolcs, Gyula, Kund, Lél, Vérbulcsú és Örs neveken / Kálti 28-35, S. 28 ff./.

       Úgy tűnik, mintha a „hét vezér” mítosza csak későbbi találmány lenne, ahol két különböző „iskola” szerepelt. Az az iskola, amelyik Vérbulcsút megnevezte, Lélt és Szabolcsot is említette, akik Anonymus szerint Árpád hadvezérei voltak. Szolgálhatott persze mindeközben a történelmi hadvezér Bulcsu példaképül is a mítikus „hétmagyar” Vérbulcsú számára. Kálti mindennek már nem volt tudatában. Krónikájában egymást követően éppúgy említi „Vérbulcsú” vezért, mint a hadvezér „Bulcsut” anélkül, hogy e személyeknek rámutatna jellegzetességeikre.